Nem olyan régen arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tudok tovább helyt állni az akkori munkahelyemen, nem csak azért, mert már a közeget nem tudom elviselni és folyamatosan rossz hangulatban és nehéz szívvel megyek be dolgozni reggelente, és az emberek sem igazán fogadnak be a kis klikkes csoportjaikba, hanem mert már nem tudtam azonosulni azzal az eszmével, amit a vállalat követett, hiszen nem számított már a minőségi szolgáltatás nyújtás, hanem csak a bevétel és a profit számított. Az ügyfelek elégedettsége teljesen hidegen hagyta a vállalatvezetést és én már így nem akartam tovább ennél a cégnél dolgozni.
Elhatároztam, hogy nyitok egy saját vállalkozást, amit igazából már régóta terveztem, és alig vártam hogy belevághassak. Felhalmoztam egy kisebb félretett összeget és elkezdtem kialakítani a saját cégemet. Embereket kerestem, akik szívesen dolgoznának velem együtt, és elkezdtem egy komoly csapatot kialakítani, hogy jó szolgáltatással, szakértői hozzáállással és minőségi munkával tudjunk helyt állni a piacon. Szépen haladtak is a dolgok, és most már működik a cég. Azt kell mondjam, hogy jól is haladunk mindennel. Büszke is vagyok, mert tényleg szépen haladunk még így, az út elején is.
Persze vannak dolgok amikre nem gondoltam, például hogy szükségünk van egy profi xiaomi szervízre, de hála a jó égnek az egyik munkavállaló ajánlotta a https://xiaomiszervizshop.hu/ csapatot, akik a legjobb szolgáltató csapattá nőtték ki magukat az elmúlt fél évben. Persze számtalan munkájuk volt, és ezzel kapcsolatban pechesnek mondhatom magunkat, mert elég sokat kellett javítani a telefonjainkat, viszont ők mindig tökéletes munkát végeztek, és most már tudjuk, hogy bármikor számíthatunk rájuk és profi munkájukkal a legnagyobb bajban is tudnak segíteni nekünk.